Nem hiszed el! Ilyenek a 21. századi orosz “urak” és szolgáik Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy az oroszoknál még ez is megtörténhet! A Credit Suisse 2014-ben készített egy felmérést, melyből az derült ki, hogy Oroszországban a leggazdagabb 10 százalék kezében van a teljes vagyon 85 százaléka, azaz a 111 milliárdosé az ország magánvagyonának… Tovább »
Urak és szolgáik a 21. századi Oroszországban
Nem hiszed el! Ilyenek a 21. századi orosz “urak” és szolgáik Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy az oroszoknál még ez is megtörténhet! A Credit Suisse 2014-ben készített egy felmérést, melyből az derült ki, hogy Oroszországban a leggazdagabb 10 százalék kezében van a teljes vagyon 85 százaléka, azaz a 111 milliárdosé az ország magánvagyonának… Tovább »

A Boldog Vazul-székesegyház A Boldog Vazul-székesegyház – (Собор Василия Блаженного = Vaszilij Blazsennij-székesegyház) Moszkvában a Vörös téren áll. Rettegett Iván építtette 1555-1561 között. A templomot 1561. július 12-én szentelték fel. A templom a kazanyi tatár kánság feletti győzelem (1552) emlékére épült. A templom eredetileg az Istenanya oltalma (oroszul Pokrovszkij) nevet kapta, mivel a cár ezen az…
Még a moszkvaiakat is meglepte az időzítés is és a mennyiség is, amivel március 2. napján meglepte őket az ég. 20 centi hóra ébredtek és sokan megörökítették a látványt. Még mémek is születtek. Kattints az első képre a galériáért. Remélem nálunk nem ismétli magát a történelem és nem fog a március 15-i hétvégén megtréfálni bennünket…
Oroszország két leglátogatottabb városa Moszkva és Szentpétervár. Legtöbbünk a városban sétálva fedezzük fel a látványosságokat. Bár nekem Moszkvát volt “szerencsém” egy félórás sétarepülőzéssel megtekinteni. Igen, így utólag szerencsének érzem, de akkor nem így láttam. 2003-ban történt, hogy ösztöndíjjal Moszkvába mentem. A majdnem kétórás repülőút nagyjából túlélhető volt, de az utolsó félóra eléggé ijesztőre sikerült. Már…
Ma egy rendkívüli kiállításra invitállak Téged. Moszkvában, a Romanov Pereulok 4-es számnál található az szabadtéri kiállítás, mely olyan fotók gyűjteménye, melyeket külföldiek készítettek Moszkváról. Címe: Ahogy minket látnak. A kiállítás július 15-ig tekinthető meg. Íme néhány kép kedvcsinálóul: Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is! Kövess a FACEBOOK-on is! themoscowtimes.com...
Itt a legújabb orosz őrület: Bérelj férjet egy órára! Több külföldi lap is beszámolt arról, hogy új kezdeményezés indult Moszkvában: a férjbérlés. A Муж на час honlap szerint Moszkvában és Moszkva környékén vehető igénybe ez a szolgáltatás. De mielőtt a fantáziád elkalandozna, vagy pasi létedre már indulnál, hogy a moszkvai hölgyeket kényeztesd…. a szolgáltatás alatt…
Drón segítségével barangolhatjuk be Moszkvát a mindenki által ismert látványosságokat is beleértve: A Kreml, Vörös tér, Megváltó Székesegyház, Vidámpark óriáskereke, egy hatalmas híd… Engem nosztalgiával töltött el a videó, ezért hoztam el neked: Hasonló cikkek: ITT. Kövess a FACEBOOK-on is!...
A nők Moszkvában is olyanok, mint bárhol máshol a világon: dolgoznak, gyereket nevelnek, igyekeznek szépek lenni. Jönnek-mennek, tesznek-vesznek. Nem volt ez másképp a 90-es években sem. Nézd meg a fotóriportot. Azért a Mickey Mouse-os póló az orosz katonai tányérsapkával nem semmi! Kövess a FACEBOOK-on is! themoscowtimes.com...
Moszkvában minden évben megrendezik a Jég- és hófesztivált. Attól nem kell félni, hogy nincs elég hideg, vagy nem lenne elég hó a szobrok elkészítéséhez. A Fesztivál 2015. január 5. és március 1. között látogatható. Nézd milyen fantasztikus szobrokat készítettek az alkotók! Ha tetszett a cikk, oszd meg, hogy mások is gyönyörködhessenek benne! Kövess a FACEBOOK-on…
Egy rövid videót hoztam mára, mely nemcsak a híres építészeti emlékek gyöngyszemeit, de a vidéki táj szépségét is bemutatja 4 és fél percben. Dőlj hátra és lazíts! 🙂 Ha tetszett, oszd meg a barátaiddal! Kövess a FACEBOOK-on is! ...